Lassult a népességfogyás Erdélyben a halálozások számának csökkenése miatt az idei év első nyolc hónapjában - közölte az Erdélystat.
Erdély
A megyei statisztikai hivatalok adatai szerint január és augusztus között 39 465 gyerek jött a világra Erdélyben, ami 1,4 százalékos csökkenést jelent az előző év hasonló adatához viszonyítva. A halálozások száma 60 255 fő volt, ami 7,8 százalékos csökkenést jelent 2021. augusztusához képest.
A halálozások nagyobb mértékű csökkenése miatt lassult a születések és halálozások különbségéből adódó népességfogyás. Augusztusig Erdélyben a népességfogyás 20 790 fő volt, ami 17,8 százalékkal alacsonyabb, mint a 2021 ugyanezen időszakában. Mint írják, a magyarlakta régiókban a népességfogyás lassulása alacsonyabb volt, mint az erdélyi átlag. Az év első nyolc hónapjában 27 142 házasságot kötöttek Erdélyben, ami 0,4 százalékkal több esküvőt jelent mint egy évvel korábban.
Székelyföld
- 3071 gyerek jött a világra, ami 83 gyerekkel, 2,6 százalékkal kevesebb újszülöttet jelent,
- 4543-an haltak meg, ami 2,9 százalékos javulást jelent
- a természetes fogyás 1472 főre becsülhető, egy évvel korábban 1523 fő volt.
- 1895 pár kötött házasságot, ami 2,5 százalékos növekedést jelent.
Partium
A másik jelentős magyarlakta erdélyi régióban, a Partiumban augusztus végéig 6788 gyerek született és 10 622-en vesztették életüket. A tavalyi év azonos időszakához képest 2022-ben az élveszületések száma 2,5 százalékkal, a halálozás aránya pedig 7 százalékkal csökkent, így a népességfogyás üteme 14,1 százalékkal lassult, 3834 fő volt augusztusban a természetes fogyás. A házasodási kedv a Partiumban minimális mértékben nőtt: 4764 házasságot kötöttek, ami fél százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban -írja az Erdélystat.
Közép-Erdély
A Kolozs és Maros megyéből álló közép-erdélyi régióban 7661 gyerek jött a világra augusztus végéig, ami 1,5 százalékos csökkenést jelent. Az idei év augusztusáig 11 372-n haltak meg, ami egy év alatt 3,8 százalékos csökkenést jelent. Közép-Erdélyben a népességfogyás tempója mintegy 8,1 százalékkal lassult. A házasságkötések számának a növekedése ebben a régióban volt a legmagasabb, 9,7 százalékkal többen mondták ki a boldogító igent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság