Bár a legalább egy gyermeket nevelők által igénybe vehető otthonfelújítási program csak az év elején indult el, a támogatásra biztosan vagy nagy valószínűséggel pályázók döntő többsége nem csak a műszaki, hanem a pénzügyi tervezéssel is jól áll, legalábbis azt már kigondolta, hogy mekkora összeget fog majd visszaigényelni. A felmérésben 100-ból mindössze 16-an válaszolták azt, hogy ezt még nem tudják megbecsülni.
Amikor a kutatás készítői arra is rákérdeztek, hogy milyen forrásból teremtik elő a munkák elvégzéséhez szükséges pénzt, az is kiderült, hogy 41 százalékuk önerőből, 31 százalékuk pedig hitelből. Az utóbbiak jellemzően kedvezményes lakásfelújítási hitelből, személyi vagy babaváró kölcsön felvételéből finanszírozzák majd a munkálatokat (a válaszadók 28 százaléka még nem döntött a finanszírozásról). A legtipikusabb tervezett hitelösszeg 1,5-2 millió forint között mozog.
Így érdemes megtervezni a pénzügyeket
Az OTP Bank szakértői szerint a munkák megkezdése előtt megéri alaposan körbejárni és megismerni minden olyan pénzügyi szolgáltatást - a finanszírozási lehetőségektől a lakásbiztosításig - melyekkel a lakásfelújítás biztos anyagi háttér mellett végezhető el.
"A lakásfelújíjtás tervezése során érdemes a megfelelő pénzügyi konstrukció kiválasztására annyi időt szánni, mint például egy új konyhabútor, vagy éppen a nappali berendezésének összeállítására" - hívta fel a figyelmet Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője. "Kiemelten fontosnak tartjuk a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztását is, illetve a meglévő áttekintését a felújítást követően. Ma ugyanis a felújítást tervezők mindössze 16 százaléka tervezi, hogy aktualizálja majd lakásbiztosítása értékét." - tette hozzá.
A felújítók a többmilliós költségigényű beruházással nemcsak az otthonuk kényelmét, felszereltségét, illetve energiahatékonyságát javítják, hanem az értékét is növelik. "A lakásbiztosításunkban elérhető kiegészítő fedezet kifejezetten a felújítás vagy bővítés idején előforduló károk esetére nyújt kártérítést, és a konstrukció arra is lehetőséget ad, hogy a munkálatok végeztével, megemeljék a biztosítási összeget, nehogy alulbiztosítottá váljon az ingatlan" - mondja Gönczi Erika, a Groupama Biztosító bankbiztosítási főosztályvezetője.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban