A lehetőséggel csaknem ezer település élt, s a támogatás segítségével mintegy ezer kilométer utat korszerűsítenek - írja az MTI.
A helyi 2,4 kilométer hosszú útszakasz átadása előtt, hogy az önkormányzat közel 120 millió forintot fordított a földút alapjának a megerősítésére, s így a gazdálkodók és a külterületen élők immár könnyen használhatják azt. A pénz kilencven százalékát a vidékfejlesztési pályázat biztosította, 10 százalék az önkormányzat saját forrása - mondta Ribánszki Péter, Kondoros polgármestere.
Kapcsolódó
A korszerűsített út tehermentesíti a település belterületét is, hiszen az erőgépeknek nem kell keresztül menni Kondoroson. Az út nyomvonala mellett két komoly mezőgazdasági vállalkozás telephelye is megtalálható.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót