Kovács Árpád az m1 Ma reggel című keddi műsorában úgy vélte, hogy az állampapír hozamok elmúlt időszakbeli csökkenésében is szerepe lehet az IMF-tárgyalások előtérbe kerülésének. A biztonság és stabilitás jelenlétével a gazdaságban a költségvetés finanszírozása olcsóbbá válik, az eladósodottsági szint csökkenhet azzal, hogy a forint euróárfolyama a 300 alatti sávban stabilizálódik - mondta a Költségvetési Tanács elnöke. Kovács Árpád egyetért azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a forint erősödése csak egy szintig kívánatos, 285 forint alatt már nem kedvez az exportőröknek, ezért meg kell találni az árfolyam konszenzust.
A Költségvetési Tanács elnöke az idei büdzsé kockázatait a részletekben látja: elsősorban az államháztartási prognózisokban és a programok végrehajtásában, utóbbiakból az önkormányzati rendszer átalakítását emelte ki.
A kormány fél százalékos gazdasági növekedési várakozásával szemben Kovács Árpád a stagnálást tartja reálisabbnak az idén, és hangsúlyozta: ennél rosszabb helyzetben nem zárható ki a költségvetési kiigazítás. Arra a kérdésre, hogy ez mit jelenthet, azt válaszolta: az adórendszer elég töredezett, most egy finombeállítási korszaknak kell következnie, ahol korrekció szükséges, azt meg kell tenni. Személyes véleménye, hogy a nagyon összetett, töredezett adórendszerben a beszedés is nehézkes. Az adóhivatal is vergődik - mondta.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja