A tárca és háttérintézményei már január 25-én megkezdték a járvány esetére érvényes eljárásrend kidolgozását, egy nappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadta a koronavírusra vonatkozó figyelmeztetését - mondta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a vezetője az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Ennek az eredménye, hogy - a világ bármely országának adataival összevetve - a többi között a fertőzöttek, az intenzív ellátásban részesülők száma tekintetében Magyarországon pozitív a helyzet - fogalmazott.
Az operatív törzs és a minisztérium mindig a két-három hétre előre prognosztizált helyzetre készül fel. Ez vonatkozik a kórházi rendszer átalakítására, a fertőzöttek ellátására specializálódó osztályok kialakítására, a szükséges védőfelszerelések biztosítására is - közölte a miniszter.
Egyelőre kilenc budapesti, illetve megyei kórházakat jelöltek ki a betegek ellátására, ám ha szükségessé válna, mind a 112 kórházat be tudják vonni a rendszerbe - fűzte hozzá,
Kézikönyv formájában közzétették a járványügyi teendőket, a diagnosztikai és terápiás módszertant, valamint távoktatási anyagokat juttatnak el a rezidenseknek és az intenzív terápiát egyébként nem folytató orvosoknak, valamint folyik a gyakorlati képzésük is - sorolta.
Koronavírus
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót