A Magyarországot átszelő, a szomszédos országokba irányuló kamionoknak áruforgalmi folyosókat jelöltek ki - mondta Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén.
Az MTI beszámolója szerint Menczer Tamás közölte: a lépés a gyakorlatban azt jelenti, hogy miután a kamion belép az országba, csak kijelölt útvonalon haladhat és kijelölt benzinkútnál tankolhat, majd a szintén kijelölt határállomáson hagyhatja el Magyarország területét Szerbia, Ukrajna és Románia felé. Ezeket a kamionokat megjelölik.
A nemzetközi közúti, vasúti és légi személyforgalmat felfüggesztették, de a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret nem zárták le, a magyar állampolgárok hazajöhetnek. Változatlanul érvényben van az a rendelkezés, hogy annak, aki Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából, Izraelből, Iránból érkezik, kéthetes hatóságilag elrendelt otthoni karanténba kell vonulnia.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot