Lendületet adott a Covid-vírus tavalyi felbukkanása a hazai tudományos kutatásnak és műszaki fejlesztésnek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Pécsi Tudományegyetem Reakciók és tanulságok a tudományban című konferenciáján számolt be a járvánnyal kapcsolatos 31 kutatás eredményéről, amit összességében tízmilliárd forinttal támogattak - tudósít a Népszava.
Palkovics László innovációs miniszter elmondta, hogy a támogatott projektek azt a célt szolgálták, hogy a védekezéshez szükséges eszközökből minél több hazai gyártásban készüljön. Magyarország ma már önellátásra képes a különböző típusú arcmaszkokból, fertőtlenítőkből, orvosi védőruházatból valamint a PCR-tesztből. A miniszter jelezte: hamarosan megkezdi működését a nemzeti oltóanyaggyár is, amelyben 2022 végén elindul a SARS-CoV-2 vírus elleni hazai fejlesztésű vakcina gyártása.
Miseta Attila, a pécsi egyetem rektora hangsúlyozta, hogy az átoltottságban még nem értük el azt a szintet, ami a járványnak véget vethetne, "ezért mindenki oltassa be magát, aki még nem tette". Jakab Ferenc virológus, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője szintén arról beszélt, hogy a járványnak nincs vége. – A harmadik hullám után, a negyedik előtt vagyunk. Egy csatát megnyertünk, de a háborút még nem. Még mindig mi futunk a vírus után - jelezte.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt