Elhunyt egy 101 éves krónikus beteg. Ezzel 563 főre emelkedett az elhunytak száma, 2485-en pedig már meggyógyultak.
Az aktív fertőzöttek száma 1028 fő. Az aktív fertőzöttek 40 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 47 százaléka budapesti.
Kapcsolódó
275 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 19-en vannak lélegeztetőgépen - olvasható a kormányzati portálon.
A legfrissebb összesítés szerint 34 idősotthonban jelent meg a vírus, 915 gondozott lett fertőzött, közülük 561-en már meggyógyultak és 133-an elhunytak.
Globálisan közel 115 ezer embert fertőzött meg a koronavírus egy nap alatt: az amerikai Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint hétfő reggel publikált adatai szerint, ekkor ugyanis világszerte több mint 7,9 millió fertőzöttet tartottak nyilván. A gyógyultak száma 61 ezerrel 3,77 millióra emelkedett. Vasárnap reggel óta elhunyt 2938 beteg, így a halálos áldozatok száma 433 ezer fölé nőtt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ