Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint annak ellenére, hogy Magyarország a világ országai között a lakosságszáma alapján a 94., mégis a 34. legnagyobb exportteljesítményt nyújtotta.
A miniszter szerint az ország elérte exportteljesítményének felső határát, és továbblépés csak abban az esetben képzelhető el, ha az exportra termelő magyar vállalatok fizikailag is közelebb tudnak menni a piacaikhoz, és termelésüket legalább részlegesen ki tudják helyezni. Ez remélhetőleg újabb exportnövekedéssel fog járni, és ezt a folyamatot a kormány támogatni szeretné - fűzte hozzá.
Olyan programot indított el a kormány, amelyben a magyar vállalatok exportpiacaikon történő beruházásait finanszírozza, erre 70 milliárd forintos keretösszeget biztosított - mondta, hozzátéve, hogy ebből az összegből eddig 34 vállalat, 54 milliárd forintnyi támogatást kapott, amivel 104 milliárd forintnyi beruházást hajt végre külföldön, elősegítve ezzel export bevételeinek a növekedését.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál