A kiemelt jelentőségű közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A kormány tavaly december végén döntött, hogy megépülhet az 50 méteres uszoda a Tüskecsarnok mellé. A kormány célja, hogy a Tüskecsarnok mellett az úszó- és vízisportok számára egy olyan uszodát hozzon létre, amely egyúttal a diáksportot is jól szolgája majd.
Vígh László kormánybiztos a december 21-i bejelentéskor azt mondta: az uszoda 2,2 milliárd forintból valósulhat meg, várhatóan 2014 harmadik negyedévében nyithatja meg kapuit. A létesítményhez 1000 fős lelátó épül majd.
Magát a Tüskecsarnokot 1993-ban kezdték építeni, de a beruházás 1996-ban leállt, és a kormány korábban döntött arról, hogy a félbemaradt építkezést folytatni kell. A 4000 fős létesítmény 2014 első negyedévére készülhet el.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál