A károsultak egyrészt kapnak pénzt a Befektető-védelmi Alaptól (Beva), másrészt pedig egy speciálisan a számukra létrehozott alapból. A Beva csak 20 ezer euróig (mintegy 6 millió forint) fizetne, és kizárólag a fiktív kötvények után vállalta a kártalanítást. A jegybank korábbi nyilatkozatai szerint 60-80 milliárd forint lehet, ami így az alapra jut.
Már ennek az összegnek is igen jelentős hányada eshet az állami tulajdonban lévő pénzügyi intézményekre. 2013-as éves jelentése szerint a Beva ötödik legnagyobb befizetője volt az MKB, a Budapest Bank pedig a nyolcadik helyen állt. A két hitelintézet fizette be az éves tagdíjak körülbelül 11 százalékát, együttesen csaknem 110 millió forintot. Emellett állami többségi tulajdonban áll még a Beva-tagok közül a Keler is, igaz a központi értéktár a kisebb brókercégekhez hasonlóan csak a 2 millió forintos alapdíjat fizeti. Ez alapján is kijelenthető azonban, hogy a Bevára eső kártalanítás több mint tizedét, 6-8 milliárd forintot (és annak kamatait) végül az állami bankoknak kell majd kicsengetni - írja a Világgazdaság.
Kapcsolódó
Jóval nagyobb terhet róhat az államra a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjának feltöltése. Az alapnak körülbelül 130-150 milliárd forintnyi kártalanítást kell majd néhány hét alatt kifizetnie. A pénzügyi intézmények viszont a törvényjavaslat szerint nem biztos, hogy a náluk lévő biztosított értékpapír-állomány alapján fizetnek majd előleget a kártalanítási alapba, hanem a jegyzett tőkéjük arányában. Igaz, az is benne van a jogszabályban, hogy a Beva tagdíj-fizetésre vonatkozó szabályokat is alkalmazni kell, de nem részletezik, hogyan.
A jegyzett tőke arányos fizetés alapján pedig a legnagyobb befizető az MKB lehet. A tavaly állami tulajdonba került hitelintézetnek van a legnagyobb jegyzett tőkéje az érintett cégek közül az elmúlt évek gigantikus veszteségeit kompenzáló tőkepótlások miatt. Lap számításai szerint az előlegek 27,4 százalékát az MKB fizetheti majd be. A másik állami bank, a Budapest Bank jóval szerényebb mértékben járulhat hozzá a kártalanításhoz, az előlegek körülbelül 2 százaléka esik majd rá. Ezzel és a Gránit Bankban, valamint a Kelerben lévő állami részesedéssel együtt végül 30 százalék körül lehet az a hányad, amit kormányzati kézben lévő hitelintézetek állnak.
Az adófizetők más ágon is fizethetik a Quaestor-számlát, erről itt olvashat.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)