A gyógyszergyártók és orvosok, intézmények közötti együttműködések indokolatlanul negatív megítélésének megváltozását, valamint az ezekkel kapcsolatos tévhitek eloszlatását is várják a független önszabályozásként megvalósuló, a jogi normáknál szigorúbb követelményeket megfogalmazó Transzparencia Együttműködés elindítói - mondta Jakab Zoltán, az IGYE elnöke a mai sajtótájékoztatón. A tagvállalatok körében végzett felmérésük szerint a cégek kétharmadánál 75-100 százalék közötti a támogatottsága a dokumentum által előírt közzétételi kötelezettségnek.
A Transzparencia Együttműködés keretében 2016 közepétől hozzáférhetővé válnak a csatlakozó gyógyszergyártók és az együttműködő orvosok és intézmények közötti támogatási szerződések, cégenként, a gyártók honlapján. A klinikai vizsgálatok adatait aggregált formában, kutatásonként lehet majd megtalálni, az orvosok konferencia részvételének, képzésének támogatását, illetve a tanácsadói szerződéseket az érintettek hozzájárulása esetén személyekre, illetve vállalkozásokra lebontva közlik majd.
Az arányokról szólva Némethi Erika, IGYE igazgató hozzátette, becslések szerint a teljes költség kétharmada, négyötöde aggregált szám lesz, a maradék további kétharmad-egyharmad arányban oszlik meg a tanácsadói szerződések illetve a képzések, konferencia részvételek között. Az adatgyűjtés már elkezdődött, a teljes összeg mértékéről egylőre még becslések sincsenek. A rendezvények támogatásáról mindenesetre tudható, hogy a gyógyszeripari cégek Magyarországon évente mintegy kétmilliárdot fordítanak erre, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar orvosok is naprakészek legyenek a tudományos újdonságok terén.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál