Az OEP megszüntetéséről szóló rendelet jócskán az eredetileg tervezettnél később, október helyett december 2-án jelent meg, így a bürokráciacsökkentés miatt leépítendő 130 dolgozó dokumentumai sem készülhettek el időben - írja a portál.
A bizonytalanság miatt sokan maguktól lépnek, a szakszervezeti vezető pedig, aki azt szeretné elérni, hogy legalább ne karácsony előtt kapják kézhez az érintettek a felmondólevelüket, hiába keresi hetek óta a szaktárca közigazgatási államtitkárát.
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (NEAK) változik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elnevezése 2017. január 1-jén a Magyar Közlöny december 2-i számában olvasható kormányrendelet szerint. A NEAK az egészségbiztosításért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv. A NEAK gazdálkodásával és üzemeltetésével kapcsolatos feladatok ellátásával összefüggésben az OEP jogutódja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg