Európai Uniós irányelvek átültetése miatt 2022. január elsejével drasztikusan átalakul a fogyasztói adásvételi szerződésekre irányadó hazai szabályozás, ami minden vállalkozást, amelynek közvetlenül, vagy közvetetten „köze” van a fogyasztókhoz, érint.

Érdemes elkezdeni a felkészülést, és nem csak a fogyasztóval közvetlenül szerződő, eladó fél, vagyis a kiskereskedői pozícióban lévő forgalmazóknak, de a gyártóknak is, mert jövő év január elsejével őrájuk is új előírások lépnek hatályba a 373/2021-es kormányrendelettel.

A jövő év elejétől azok a gyártók, amelyek a termékük tartósságára - akár a kapcsolódó reklámban -, jótállást nyújtanak, kötelesek lesznek jótállási nyilatkozatot, méghozzá előírt tartalommal és jól érthető szövegezéssel, magyar nyelven a fogyasztó rendelkezésére bocsátani. A „tartósság” alatt a termék azon képességét érti a jogszabály, hogy az megőrizze a megkövetelt funkcióit és teljesítményét a szokásos használat mellett.

A gyártói jótállási nyilatkozatban rögzíteni kell a jótállásra kötelezett nevét és címét, meg kell jelölni a jótállással érintett árut és elő kell adni a fogyasztó által a jótállás érvényesítése érdekében követendő eljárást és a jótállás feltételeit, túl azon, hogy egyértelműen tájékoztatni kell arról is a fogyasztót, hogy ez a kereskedelmi (gyártói) jótállás nem érinti a kellékszavatossági jogait.

A gyártóhoz újabb jogalapon is fordulhat majd a fogyasztó hibás teljesítés esetén. „Érdemes komolyan vennie minden gyártónak, hogy az önkéntes alapon nyújtott jótállásuk egyenes következményeként a fogyasztók hibás teljesítés esetében közvetlenül hozzájuk fordulhatnak kijavítási, vagy termékcsere igénnyel, a tartósságra vonatkozó jótállás teljes időtartama alatt. Vita esetén pedig nem a fogyasztónak kell az igazát bizonyítania, hiszen a bizonyítási teher arra vonatkozóan, hogy a hiba oka a teljesítést követően keletkezett, a jótálló félen van – akár gyártói, tehát önkéntes, akár jogszabály által elrendelt kötelező jótállásról van szó” – magyarázza Nagy Andrea Magdolna, a Cerha Hempel fogyasztóvédelmi praxisának vezetője.

Vagyis jövőre már nem csak a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított kettő éven belül, a jelenleg is létező ún. termékszavatossági igénnyel kopogtathat be a fogyasztó közvetlenül a gyártónál, hanem amennyiben a gyártó bármilyen időtartamra, akár a temékszavatossági határidőnél rövidebb, vagy hosszabb időtartamra garantálja a terméke tartósságát, akkor e kereskedelmi jótállás keretében a bizonyítási teherrel is számolnia kell.

Nehezedik a vállalkozások helyzete

A minőségvédelem jogintézményeinek terepe tehát nem lesz egyszerűbb a vállalkozások számára: a kellék-, és termékszavatosság mellett létezhet – ahogy jelenleg is - a szerződéses, vagyis önkéntes, és ennek szinonímájaként a gyártói jótállás, mely utóbbi kapcsán az új szabályozás 2022. január elsejétől a gyártói jótállási nyilatkozat meghatározott tartalommal történő kiállítását is elvárja, és ez a dokumentum nem ugyanaz, mint a kötelező jótállás esetében az eladó fél által a fogyasztónak kiállítandó ún. jótállási jegy. „Utóbbi használatához az ITM nemrég egy mintát is publikált, és minden bizonnyal nagy segítséget jelentene a jogalkalmazó cégeknek, különösen a gyártóknak, amennyiben a jövő év elejétől érkező új szabályok és a gyártói jótállások kapcsán is iránymutatást adna a minisztérium” – zárja a Cerha Hempel szakértő ügyvédje.

Óriási különbség ugyanis, hogy amíg a gyártóval szemben bejelentett termékszavatossági igénye bizonyítására vita esetén a fogyasztó köteles, addig a gyártói jótállás időtartama alatt jelentkező hibás teljesítés esetében, ha a fogyasztó a gyártóhoz fordul kijavításért, vagy termékcseréért, akkor a bizonyítás terhe a gyártóé.

„A gyártó helytállni tartozik a hibás teljesítésért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítést követően keletkezett, például azáltal, hogy a fogyasztó szakszerűtlenül kezelte, használta a terméket” – emeli ki Nagy Andrea Magdolna. Nagyon fontos a tisztánlátás: ez a kereskedelmi, avagy gyártói jótállás nem keverendő össze az itthon már rég működő és megszokott kötelező jótállással sem. Utóbbi az eladó vállalkozásokat terheli, a tartós fogyasztási cikk eladási ára függvényében, sávosan 1-2-3 év időtartamra, vagy a vállalkozásokat új építésű lakások esetében.