Szakmai vélekedések szerint a kötelezettség a fodrászok, a kozmetikusok és a szépségipari ágazat más kisebb szereplőinek túl nagy adminisztrációt okozna, s a teher az ilyen esetekben jelentősebb lenne az elérhető előnynél.
A nagyobb szalonokban pedig általában már működnek pénztárgépek, ezek a résztvevők tehát kötelezés nélkül, maguktól is beszereztek készülékeket - tudta meg a lap.
Az adóhatóság ugyanakkor rendszeresen ellenőrzi az ágazatot, tavaly félezer vizsgálatot végeztek. A lap Kis Péter Andrástól, a NAV szóvivőjétől úgy értesült, hogy negyvenmillió forintnyi adóhiányt fedeztek fel a revizorok, és 36 millió forint büntetést róttak ki.
Idén novemberig szintén mintegy 450 eljárás zajlott le, ennek során 32 millió forint adóhátralékot tártak fel az ellenőrök, a büntetések összege pedig megközelítőleg 60 millió forintra rúgott.
Másokkal nem kivételeznek
Mint az a minapi közlésekből is kiderült, a kormány nem tett le az online kasszák elterjesztéséről, a bővítés a következő évben végbemehet. Az autószervizek, a kaszinók és az edzőtermek is online pénztárgépet használhatnak majd.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót