Örömmel nyugtázom, hogy az MNB friss dokumentuma kitér a magyar nyugdíjrendszer valódi problémáira is - állapította meg Simonovits András nyugdíjszakértő az Telexen.
Meglehetősen sok, a jövőbeli nyugdíjasok helyzetét és kilátásait érintő javaslatot is tartalmaz az MNB múlt csütörtökön bemutatott Fenntartható egyensúly és felzárkózás vitairata. Acsomag 12 területen 144 egyensúlyjavító és a versenyképességet fejlesztő javaslatot fogalmaz meg, ezzel üzenve és meglehetősen sok feladatot adva a most felálló új Orbán-ormánynak.
Kapcsolódó
Az új csomagból Simonovits András négy elemet emel ki:
- az induló nyugdíjak túlzott mértékben függnek a nyugdíjazás előtti évek átlagkereseteitől, és alakulásuk kiszámíthatatlan,
- azt javasolja, hogy az általános nyugdíjkorhatár a születéskor várható élettartamot követve emelkedjen,
- felveti, hogy a Nők40 igénybevételét esetleg „demográfiai feltételekhez kellene kötni”,
- lándzsát tör az általános korhatáron túli nyugdíjba vonulás erősebb ösztönzése mellett.
Nyugdíjkorhatár-indexálás: több évtizedes stagnálás után, 1995-től kezdve a hazai várható uniszex élettartam jelentősen növekedett: 69,3-ről 76,2 évre. Ezt követte, sőt túlszárnyalta az általános korhatár emelése 55/60-ról 65/65 évre.
Halasztott nyugdíjba vonulás: 2012-ben, hungarikumként megszűnt az előre hozott csökkentett nyugdíj. Az általános korhatáron túlra halasztott nyugdíjba vonulás viszont változatlanul havi 0,5, azaz évi 6 százalékkal növeli az induló nyugdíjat. Ez egyáltalán nem kevés, de az érdekeltek alig tudnak róla. Az MNB-anyag szemérmesen hallgat arról, hogy 2021 óta nyugdíj melletti munkavégzés esetén nem kell semmilyen járulékot sem fizetni, aláásva a bónusz hatását.
Nők 40 szigorítása: a 2011-ben bevezetett Nők40 lehetővé tette, hogy 40 év jogosultsági idő elérése után a nők csökkentés nélküli előre hozott nyugdíjat igényelhessenek. Nem akarom megismételni, hogy milyen méltánytalan és másutt ritkán alkalmazott szabálypárról van szó, csak megjegyzem, hogy az évente nyugdíjba vonuló nők 50-60 százaléka veszi igénybe a Nők 40-et, több évvel csökkentve a tényleges nyugdíjkort. Üdvözlendő, hogy az MNB-anyag felismerte ezt a kárt, és szigorítást javasol. Persze tényleges költségvetési megtakarítást csak akkor hoz a módosítás, ha az induló nyugdíjak reálértékének indokolatlan szárnyalása megszűnik, és a korhatár alatti halasztás nem hoz évi 6-10 százalékos tartós egyéni nyugdíjemelést - véli Simonovits András.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Kigyulladt az egyik budapesti metrómegálló](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722008224.jpg/240/?v=2024012201)
Kigyulladt az egyik budapesti metrómegálló
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)