A kormány 2022. február 1-jén vezette be az árstopot, mely szerint hétféle élelmiszert (kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, csirkefarhát, 2,8 százalékos UHT tehéntej) maximum a 2021. október 15-i fogyasztói áron adhatnak el a kiskereskedők három hónapon keresztül. A szakemberek az árstop bevezetése óta 977 hagyományos üzletben és webáruházban vizsgálták a kormányintézkedések betartását, és megállapították, hogy többségük mindenben megfelel az előírásoknak, vagyis csökkentett áron kínálják az érintett termékeket, valamint megfelelő készletet tartanak raktáron azokból.
A szabályszegőkkel szemben indított eljárások során eddig huszonnégy esetben szabtak ki bírságot összesen több mint 4,5 millió forint értékben. Februárban 958 üzlet ellenőrzésére került sor, akkor 51 boltban volt magasabb az érintett termékek ára a hatóságinál, tizennyolc esetben pedig nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű áru.
Leggyakrabban az étolajjal kapcsolatban voltak tapasztalhatók problémák, de tizenhét üzletben egyáltalán nem lett kitéve az élelmiszerárstopról szóló kötelező tájékoztatás, vagy nem megfelelő méretben lett kihelyezve. A problémák jelentős részét már a vizsgálat ideje alatt megoldották a kereskedők, de így sem mentesültek az ellenük indított eljárás alól.
„Már három bírság éri el a milliós szintet, az összes kiszabott szankció közel kétharmadát ezek teszik ki. A nagyobb tételeket jellemzően a jogsértők által kiszolgált szélesebb vevőkör indokolja"- tette hozzá Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.
A hatósági árstop betartására vonatkozó ellenőrzések tavasszal is folytatódnak.
Legolvasottabb
Dobhatjuk a 100 ml-es flakonokat: történelmi döntést hozott Európa legforgalmasabb repülőtere
Megbüntették a Tisza Pártot, de Magyar Péter ennek nagyon örül
Itt az újabb CAF, ezek az utasok élvezhetik az előnyeit
Szijjártó Péter felszólította az ukránokat, hogy ne avatkozzanak be a magyar választásokba
Csúcsra járatva: már az orvosok sincsenek jól, válságban a pszichoterápia
Lehet, hogy mégsem Magyar Péter lesz a Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje?
Gigaberuházást hoz Magyarországra egy indiai vállalat
Nagy Márton 10 millió forinttal csökkentette az ukrán menekültek ellátását, már nem Budapest a célpont
Tartani vagy eladni? Erre jutottak az állampapírosok