A kormány 2020. november 23-tól tette ingyenessé este 19 óra és reggel 7 óra között a kereskedelmi célú parkolási létesítmények használatát. Vagyis azóta be lehet állni a plázák mélygarázsaiba, a szupermarketek zárt vagy nem zárt fizetős parkolóiba éjszakára, reggel viszont érdemes időben elhagyni a területet, mert az üzemeltetők 7 óra után már pénzt kérhetnek.
Az intézkedésnek nem volt túl nagy visszhangja, ami érhető is, hiszen negatív hatásai meg sem közelítik az ingyenes köztéri parkolásét. Az utóbbi az önkormányzatoknak - már amelyiket nem kárpótolnak - okoz veszteséget, megnöveli a forgalmat és nehezíti a helyi lakosok életét.
Kapcsolódó
Akad azonban olyan kereskedelmi egység, ahol az ingyenes parkolás megnehezítette a vásárlók és az üzemeltetők életét is. Az újbudai Kondorosi úton lévő Reál áruház méretes parkolója például megtelik esténként, reggel pedig az üzemeltetőnek tömegével kell a szélvédőre tűzött papírral figyelmeztetni az autósokat, hogy jogtalanul tartózkodnak a parkoló területén és kilátásba helyeznek egy 10 ezer forintos parkolási díjat is.

A környéken rémálom a parkolás, a hatalmas Kondorosi lakóparkban nem minden autósnak jut hely és mivel az utcán kijelölt parkolók száma erősen korlátozott, ők messzebb, a panelházak tövében tehetik le autójukat, ha szerencséjük van. A közeli benzinkúton minden szabad területet bójákkal "védenek", ha valaki ott szeretné letenni az autóját, a benzinkutasokkal kell tárgyalni a bérleti díjról, ráadásul a környéken rendszeresen portyáznak a közterület-felügyelők és szinte mindig találnak olyan autót, amelyre rátehetik a kerékbilincset.
Nem véletlen, hogy a Reál hatalmas parkolója népszerű lett. A kormányrendelet hatályba lépését megelőzően az áruház sorompója napközben nyitva volt, záróra után azonban csak azok hajthattak be, akiknek bérelt helyük volt. A kötelező nyitva tartás óta nem csak a kijelölt helyek telnek meg, néha az autósok minden olyan négyzetmétert kihasználnak, ahol még nem akadályozzák a többieket. A Kondorosi lakópark belső Facebook-csoportjában pedig van, aki arra panaszkodik, hogy a bérelt, rendszámra szóló helyét is elfoglalták.
A Sparokban és az Aldikban nincs gond
A rendelkezés a Sparnak is több egységét érinti, de lapunk kérdésére azt írták, hogy nem jelentős a parkolók kihasználtsága este 19 és reggel 7 óra között. Ahol problémát okoz a parkolás - például lakótelepek közelében - ott ez a kormányrendelettől függetlenül is fennáll.
Az Aldinak mindössze 8 üzletét érinti az ingyenes parkolást előíró jogszabály. Ezekben a parkolóhelyeknek mindössze 10 százalékát használják az érintett időszakban, a cégnek pluszköltségei nincsenek - tájékoztatott az Aldi. Az áruházlánc tapasztalatai szerint az autósok nagy része elhagyja a parkolót az ingyenes időszak lejárta előtt, ebből eddig nem adódott probléma, és nincs konfliktus a vásárlókkal sem.
A plázák is megoldják
A budapesti Lurdy Házban a rendelkezés életbe lépése óta átlagosan kétszer annyi az autó este 7 után, de a legfrekventáltabb időszak továbbra is a nappali. Az éjszakai parkolási lehetőség miatt a takarítást át kellett ütemezni, amely némi többletköltséget jelent, ahogy az alapvető fény, biztonsági berendezések, parkolási rendszer működtetése és karbantartása is - közölték lapunkkal.
A Westend csak annyit közölt, hogy megfelelnek a kormányrendelet előírásainak és a parkolóhelyek kihasználtsága viszonylag alacsony az éjjeli időszakban. A parkolás egyébként 7 és 10 óra között is ingyenes a plázában.
A MOM parkban átlagosan 20-30 autós áll bent éjszaka, ez a helyeknek mindössze 3-4 százalékát teszi ki. Az autósoknak mintegy fele hagyja el időben a parkolót, a többieknek már fizetniük kell a díjat. Az üzemeltető többletköltségekről nem, inkább kieső bevételről írt lapunk kérdésére. A plázában hétköznap minden megkezdett félóra után 190 forintot kell fizetni, szombaton az első óra ingyenes, vasárnap és ünnepnapokon viszont egyáltalán nem kell fizetni.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője