Az immunológus az ATV Start című műsorában arról beszélt: az egész világon berobban a negyedik hullám, így Magyarországon is, ez csak idő kérdése, hogy megjelenjen. A delta variáns sokkal agresszívebb, de szerencsére az idősek nagy része már be van oltva.
Akik viszont nincsenek, azoknak a szakember azt javasolja, hogy vegyék fel a vakcinát – különösen azok esetében fontos, akik idősek vagy magas kockázati csoportba tartoznak. Kacskovics Imre szerint, aki be van oltva, az többé-kevésbe védett, de sajnos úgy tűnik, hogy ez egy agresszív vírus, gyorsan termelődik újra a szervezetben, így hiába van valakinek immunglobulin szintje, ettől még a vírus szaporodni tud a szervezetben, ő maga fertőzni is tud, de ő maga nem fog megbetegedni.
A védőoltások esetében nem 100 százalék, hogy mindenkiben védettséget alakítanak ki, ezért fontos, különösen az idősek esetében, hogy vegyék fel a harmadik védőoltást, erősítsék meg az immunrendszerüket - hangsúlyozta az immunológus.
Kacskovics Imre szerint, ha valaki mRNS oltást kapott, „most még nem tartunk ott, hogy őket feltétlenül ugrasszuk harmadik oltásra”, mert ezek általában jól védenek. A „pfizereseknek” nem kellene elsőként szaladni a harmadik oltás felvételéért – jegyezte meg.
A szakember úgy látja: fontos lenne, hogy a 12 éven felüli gyerekeket még a tanévkezdés előtt beoltsák, ha lehet, még most, ezzel szerinte nem kellene várni.
Azt, hogy mikor érkezhetünk meg a nyájimmunitáshoz, a dékán szerint nem lehet pontosan kiszámítani, hiszen a delta variáns „egy új változót hozott ebbe az egyenletbe”.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot