Egészségügyi életpályamodellre volna szükség, hogy a fiatal orvosoknak is legyen jövőképük a magyarországi munkavállalás esetén - mondta az InfoRádiónak Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke. Mérhetetlenül mélyről indulunk, 10-15-szörös különbségekről beszélünk egy olyan szakmában, ahol szinte minimális átképzéssel azonnal beállhatnak a rendszer tagjai egyik vagy másik rendszerbe, helyettesíthetik egymást - mondta az elnök.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a hétvégén a kormány.hu-nak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy - részben a chips-adó révén - az utóbbi években 27 százalékkal nőtt az egészségügyi ágazatokban dolgozók bére. Fontos a munkakörülmények javítása, ezért 400 helyszínen 300 milliárd forint értékben folynak egészségügyi fejlesztések, hogy a munkakörülmények is valamelyest javuljanak és közelítsenek ahhoz, ami Nyugat-Európában várja a magyar, elsősorban fiatal orvosokat - jelezte az államtitkár.
A Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Dénes Tamás szerint azonban egyre több fiatal orvos megy külföldre, az egyetemi képzés után a végzősök harmada a szakképzést már nem Magyarországon, hanem valamelyik szomszédos országban kezdi, a havi 100 ezer forintot biztosító Markusovszky-ösztöndíjat pedig a fiatalok csapdának érzik.
Azért csapda, mert aláírod a papírt, hogy nem fogadhatsz el hálapénzt, márpedig Magyarországon jelenleg csak azzal lehet boldogulni, illetve nem mehetsz el Magyarországról, mert minimum fél állásban kétszer annyi ideig itthon kell maradni, ameddig folyósította neked az állam a Markusovszky-ösztöndíjat - mondta Dénes. A rezidens szövetség korábbi álláspontja alapján minimum nettó 275 ezer forintra kellene emelni a kezdő orvosok havi fizetését.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért