Kalamár Norbert, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek szombaton azt mondta: a jelentős mennyiségű csapadék miatt Liszóban öt házat elöntött a belvíz, emiatt az ott élőket szombaton kitelepítik.
A polgármester gondoskodik az érintett házakban élő húsz ember elhelyezéséről.
A vihar és az extrém mennyiségű csapadék miatt péntek este óta Zala megye tucatnyi településén kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek.
Elsősorban az utakra dőlő fák eltávolítására, de több helyen vízszivattyúzás miatt is hívták őket, elsősorban Zala déli részén.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot