Hétfőre virradó éjszaka a változó gomoly- és fátyolfelhőzet mellett továbbra is kedvezőek lesznek a feltételek záporok, zivatarok kialakulásához. Késő este délnyugatra hevesebb zivatarok is besodródhatnak. Hétfő hajnalban a záporok, zivatarok északkelet felé hagyják el hazánkat. Mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 24 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben pár fokkal hűvösebb lehet.
Hétfőn a változó mennyiségű fátyol- és gomolyfelhők mellett mindenütt többórás napsütés ígérkezik. Reggel még északkelet felé kivonulnak a záporok, zivatarok, majd délutántól az érkező hidegfront előterében ismét számítani lehet kialakulásukra. Este megérkezik a hidegfront felhő- és csapadékrendszere, ekkortól északnyugat felől egyre többfelé várható zápor, zivatar. A déli szél már napközben is feltámad, majd estétől egyre nagyobb területen fordul északnyugatira, megerősödik, sőt, a front mentén és zivatarok környezetében viharos lökések is kialakulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 38 fok között valószínű, az északi határnál viszont 30, 31 fokot mérhetünk.
Kedden egy hidegfront szakadozott, változó vastagságú felhőzete vonul északnyugatról délkelet felé. Emellett számítani lehet hosszabb-rövidebb napsütésre. Estétől északnyugati irányból összefüggőbb felhősáv érkezhet. Szórványosan valószínű záporeső, zivatar. Az északnyugati, északi szelet többfelé erős lökések kísérik. Zivatar környezetében viharossá is fokozódhat a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között valószínű, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, keleten a magasabb értékeket.
Szerdán az éjszakai, reggeli órákban nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Délelőtt mindenütt csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap, emellett napközben gomolyfelhők képződnek, melyek estére szétesnek. Helyenként előfordulhat zápor, nagyobb eséllyel az ország déli felén. Sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik az északnyugati, északi szelet. Zivatar környezetében a szél viharossá is fokozódhat. Hajnalban 8, 17, a délutáni órákban 23, 27 fok valószínű.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság