A hulladékszállítást a szokásos munkarend szerint végzi a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió a húsvéti ünnepek idején, a lakossági hulladékudvarok és az ügyfélszolgálati irodák azonban zárva tartanak – közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő társaság.
A lakosságtól közszolgáltatás keretében elszállított hulladék tömege folyamatosan növekszik, az utolsó mért adat szerint ez meghaladja a 2.5 millió tonnát. Ezen belül az elkülönítetten gyűjtött hulladék mennyisége 482 ezer tonna volt, aránya pedig ezen belül rekordszintre emelkedett.
Szemét-ügy: egyelőre csak beszélünk a hulladék csökkentéséről
2004 és 2009 között jelentősen csökkent, majd évekig stagnált a hazánkban keletkezett hulladék mennyisége, az utóbbi években azonban újra emelkedni kezdett. A növekedésből a lakossági hulladék mennyisége is jelentősen kiveszi a részét, habár az uniós átlagnál kevesebbet szemetelünk. Bővebben>>>Bezárnak a szelektív hulladékgyűjtők
- A hulladékszállítást pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn a szokásos program szerint végzik.
- A szemléletformáló és újrahasználati központok, a lakossági szelektív hulladékgyűjtő-udvarok zárva tartanak.
Csütörtökön az ünnepekre tekintettel – a Fő utcai személyes ügyfélszolgálati iroda és a telefonos ügyfélszolgálat 14 óráig fogadja az ügyfeleket, illetve hívásaikat, az Ecseri úti ügyfélszolgálat pedig zárva tart.
Szemétteleppé válhatnak a magyar erdők, annyi az illegális hulladék
2020-tól 2022 év végéig közel 20 tonnányi illegális szemétlerakatot szüntettek meg az erdőkben az állami erdőgazdaságok. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja