Körülbelül ugyanennyi összeg fogja érinteni az összes többi kerületet is, hiszen a fővárosban majdnem feleznek a kerületek és a fővárosi önkormányzat - mondta Gy. Németh Erzsébet a csatornának.
Megvárják, mi fog pontosan megjelenni a Magyar Közlönyben, mert "nem Facebook-bejegyzésekre alapozzák a politikájukat".
"Ha igaz, amit a miniszterelnök ma bejelentett, akkor a főváros jövő évi költségvetését ki lehet dobni a kukába - jelentette ki a főpolgármester-helyettes.
A járvány hatásain túl az Orbán-kormány idei intézkedései már eddig is 3 milliárd forint kiesést jelentettek a Ferencvárosi Önkormányzatnak. Ennek megfelelően kezdtük el tervezni a 2021-es költségvetést. Magunkon kezdtük a spórolást, de tegnap még azt láttuk, hogy a bér- és létszámstoppal együtt is jelentős hiány eltüntetéséről kellene gondoskodunk. A kormány ma további, évi kb. másfél milliárdot vont el a kerülettől, így ezt a már amúgy is fájdalmasan megcsonkított költségvetés-tervezetet is dobhatjuk a szemétbe - írta Baranyi Krisztina, a főváros IX. kerületének polgármestere a Facebookon.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró