A katonai jogban a törvényen kívüliség felel meg a terrorszervezetté nyilvánításnak.
Izrael fenntartja, hogy a hat megbélyegzett civil szervezet a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) erőszakos múlttal rendelkező egyik kisebb frakcióját, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) szolgálta, bár ezt az érintett csoportok cáfolják. Ganz lépését számos izraeli és nemzetközi bírálat érte - idézi az MTI.
Annak, hogy a múlt hónapban Ganz a Terrorelhárítási Iroda döntése alapján terrorista szervezeteknek nyilvánította őket, eddig viszonylag csekély közvetlen hatása volt, tovább működhettek törvényes keretek között, mert Ciszjordániában és így hivatalosan Izrael joghatóságán kívül tevékenykednek.
Mostantól viszont Izrael hivatalosan eljárhat a hat palesztin szervezet, a Bisan Kutatási és Fejlesztési Központ, a palesztin bebörtönzötteket támogató Addameer emberi jogi csoport, a Palesztin-Nemzetközi Védelem a Gyermekekért, a palesztin területeken történt jogsértéseket dokumentáló Al-Hak, a Palesztin Női Bizottságok Uniója és a Mezőgazdasági Munkabizottságok Uniója ellen.
Az 1967-ben elfoglalt területek katonai közigazgatását végző izraeli katonai parancsnokság vezetője hivatalos jogi felhatalmazással rendelkezik a Jordániától elfoglalt Ciszjordánia felett, és döntése alapján már bezárhatják a civil csoportok irodáit, és letartóztathatják tagjaikat.
A hadsereg illetékesének indoklása szerint bőséges, változatos és megbízható információkkal rendelkezett arról, hogy a PFLP nevű palesztin terrorcsoport egyik szárnyát képviselték.
Korábban a Háárec című újságnak egy meg nem nevezett biztonsági tisztségviselő azt mondta, hogy legfőképp azért minősítették terrorszervezetté e palesztin civil csoportokat, hogy ezzel megakadályozzák adománygyűjtésüket.
Izrael az elmúlt hetekben az Egyesült Államok kormányával is konfliktusba került a döntés miatt, ugyanis Washington azt állította, hogy nem értesítették előzetesen a lépésről.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál