A Magyar Közlönyben megjelent rendeletben a kormány létrehozza a Modern városok program bizottságot, amelynek elnöke a Miniszterelnökséget vezető miniszter, tagja pedig a nemzetgazdasági miniszter, valamint a projekt megvalósulásáért - mint szakpolitikus - felelős miniszter. Amennyiben az első két miniszter valamelyike egyúttal szakpolitikus is az adott ügyben, akkor a bizottság harmadik tagja a szakterület államtitkára lesz.
A szakpolitikus - mint főfelelős - készíti az előterjesztéseket, majd a bizottság többségi szavazással dönt. Amennyiben elfogy a modern városokra a pénz, akkor abban az évben nincs több döntés. Idén erre a célra 50 milliárd forint szerepel a költségvetés Miniszterelnökség fejezetében.
Az adott város önkormányzatának kell kérnie a bizottság támogatási döntését. A főfelelős pedig köteles megvizsgálni azt, hogy a projekt uniós forrásból támogatható-e. A folyamat vége a támogatói okirat kiállítása, majd a szerződés megkötése. Az utóbbi időponttól számítva 30 napon belül egy összegben megkapja a támogatást az adott önkormányzat.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság