Az EP jogi bizottsága fél 11-kor ül újra össze, és délre az EP elnöke már írásban várja az ítéletet - írja a 444.hu.
A meghallgatások már most hétfőn elkezdődnek, de a magyar és a román biztos egyelőre nem kapott lehetőséget, hogy részt vegyen az üléseken. Mindkettejük esetében összeférhetetlenségi problémákat találtak a jogi bizottságban, ami egy 2017-ben elfogadott eljárásrend alapján egy nulladik lépcsőben átnézte a helyzetüket - emlékeztet a hírportál.
A román és a magyar jelölt esetében a következő szcenáriók lehetségesek:
- a két ember tehet valamilyen gesztust, aminek teljesülése után mégis mehetnek a meghallgatásokra;
- arra kérhetik Ursula von der Leyent, hogy adjon nekik más szakterületet, amely esetében a felvetett összeférhetetlenségi problémák kevésbé aggályosak. Erre azonban alig van esély, hiszen a többi jelölt meghallgatása közben elkezdődik, nehéz lenne így a testület átszervezését kérni - emlékeztet a hírportál.
- a bizottság írásba adhatja a parlament elnökének, hogy a jelöltek alkalmatlanok, és felszólítják az elnököt, hogy javasolja von der Leyennak, hogy kérjen új jelölteket a tagállamok kormányaitól. Utóbbi esetben Ursula von der Leyennak kellene Orbán Viktorhoz fordulnia, hogy nevezzen meg egy új jelöltet.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
