Hosszabb ideje folytattak tárgyalásokat a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló céggel, amellyel szándéknyilatkozatot is aláírtak, a következő lépés pedig az, hogy a kormánynak február 28-ig végleges döntést kell hoznia többek között a helyszínről és a rendezéshez kapcsolódó intézkedésekről.
"November folyamán, december elején a kormány elé kerül a magyar autó- és motorsport fejlesztésére kidolgozott stratégia, amely számos célt és intézkedést tartalmaz, és amelyre többek között a sportági eredményességen, valamint a turizmusra gyakorolt hatáson túl azért is van szükség, mert Magyarországon az autóipar erőteljesen meghatározza a gazdaság sikerességét" - mondta
Kapcsolódó
"A stratégiát tartalmazó dokumentum szerint a legfontosabb beavatkozási területek a Hungaroring és a hazai sportinfrastruktúra fejlesztése, az újabb nemzetközi sportrendezvények hazai megrendezése lehetőségének feltérképezése, közlekedésbiztonsági akcióterv kidolgozása, valamint a versenymérnök-képzés fejlesztése".
Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a MotoGP-futam megrendezésének érdekében új versenypálya épülhet Kelet-Magyarországon, és kiemelte, a gyorsaságimotoros-vb egy futamának megrendezése önmagában óriási ismertséget képes adni Magyarországnak, ugyanakkor a közlekedésbiztonsági kérdésekben is hasznos lehet.
"A kétkerekű járműveket érintő közlekedésbiztonsági intézkedésekkel foglalkoznunk kell, mert Magyarországon jelenleg 200 ezer aktív, a járművét szezonban heti rendszerességgel használó motoros van, további 100 ezer ritkábban motorozik, viszont a regisztrált motorkerékpárok száma az országban több mint egymillió" - hangsúlyozta, kiemelve, hogy a nagyvárosi közlekedésben a "kétkerekű alternatíva" a különböző vizsgálatok eredményeit elnézve "ígéretesnek tűnik". Talmácsi Gábor, a sportág egyetlen eddigi magyar világbajnoka sajtótájékoztatón elmondta, üdvözli a kormányzat célkitűzéseit, fontosnak tartja, hogy legyen az országnak autó és motorsport stratégiája. A jövő tehetségeinek felfedezése és kinevelése ugyanis a kormány támogatása nélkül nem biztosítható-tette hozzá a világbajnok."A MotoGP család örökös tagjaként óriási lehetőséget jelent a hazai rendezésű futam" - húzta alá Talmácsi.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek