A vizsgálódás az élelmiszer-inflációval szembeni hatósági fellépés része. A GVH arra gyanakszik, hogy a verseny torzulása vagy korlátozása is oka lehetett a durva drágulásnak, ezért sürgősen be kell avatkozni, hiszen az áremelkedés nem állt meg a mai napig. Mindeközben a hazai termelők, feldolgozók, beszállítók pozíciói folyamatosan gyengülnek.
A gyorsított vizsgálat a versenyviszonyok teljes horizontjára kiterjed: beleértve a szereplőket, a piacbefolyásoló tényezőket, a piaci folyamatokat és az üzleti feltételeket.
Ezen piaci problémák feltárása és kezelése érdekében sürgős beavatkozás indokolt, ezért a Gazdasági Versenyhivatal a piaci folyamatok feltárása és értékelése érdekében gyorsított ágazati vizsgálatot indít
- olvasható a versenyhivatali tájékoztatóban.
A tejek és tejtermékek körében kizárólag a 2,8 százalékos zsírtartalmú UHT tejen van ársapka, ezzel kapcsolatban viszont általános vásárlói tapasztalat, hogy a boltok polcain nem található meg, viszont a többi tejtermék ára teljesen elszállt.
Erre reagálva a kormány a közelmúltban arra kötelezte a boltokat, hogy a szükséges mennyiség egész nap álljon rendelkezésre a vásárlóknak, erre több bolt azzal reagált, hogy kis mennyiségben korlátozta a maximálisan megvehető tejet. Közben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és számos élelmiszer-ágazati, kereskedelmi szereplő azt sürgeti, hogy vezessék ki az árstopot, az ugyanis betöltötte küldetését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál