A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, illetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) magas rangú képviselői voltak jelen, akik "frontot alkottak" a tárgyalásokkor - fejtette ki Nagy Piroska. A közgazdász szerint ez önmagában is nagyon fontos volt, mivel azt mutatta, hogy a magyar hatóságok a korábbi nézeteltérések ellenére most együttesen képviselték Magyarország érdekeit. "Ezt mindenki értékelte" - tette hozzá.
Nagy Piroska hangsúlyozta ugyanakkor, hogy amiről a tárgyalásokon szó volt, az is nagyon fontos Magyarország számára, azaz hogy a nagy bankok hogyan fogjak végrehajtani a szükséges mérlegkiigazítást, hogy ez ne eredményezzen olyan hitelcsökkenést, ami gátolja az ország gazdasági növekedését és fejlődését.
Az EBRD igazgatója kiemelte: a magyar kollégák nagyon proaktívak voltak, és támogatták a közös közleményt.
Magyarország önmagát sebezte meg
A szakember reményét fejezte ki, hogy sikerrel zárulnak a tárgyalások a magyar delegáció és az Európai Unió, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tagjai között. A bécsi tárgyalások fontosságára utalva úgy fogalmazott: "ez a fajta kapcsolat nagyon fontos, hogy amikor összerakják a (magyarországi hitel) programot, a külföldi befektetők ott legyenek és támogassák a programot".
Nagy Piroska szerint néhány intézkedés, így a bankadó, a devizahitelek előrehozott törlesztése, illetve a magánnyugdíj-pénztári rendszer átalakítása mind-mind gyengítették a befektetői bizalmat.
Ewald Nowotny-t, osztrák jegybankelnököt idézte: Magyarország önmagát sebezte meg ezekkel a lépésekkel. "Ez igaz, de az is igaz, hogy Magyarország nagyon nyitott az eurózóna irányában, ahonnan most a problémák jönnek" - tette hozzá.
Elmondta: egy ilyen szituációban arra kell törekedni, hogy ne kövesünk el politikai hibákat, mert válság idején felnagyítódnak. "A problémák alapvetően az eurózónából jönnek, de ha a magyar gazdaságpolitika problematikus, azok felerősödnek. A befektetők tudnak választani, hogy hova mennek, hova nem mennek, s ahol kevesebb a bizalom, oda nem fognak menni" - vélekedett a közgazdász.
Nyitás
Nagy Piroska nagyon pozitívnak ítélte meg "a magyar kormány mostani nyitását". Emlékeztetett: a miniszterelnök találkozott az MNB elnökével, Fellegi Tamás pedig Washingtonba ment tárgyalni. Ez a megfelelő üzenetet küldi mindenkinek, a piacoknak, és a hivatalos szférának egyaránt - tette hozzá.
Fellegi Tamás előkészületi tárgyalásairól szólva kijelentette: fontos látni, hogy milyen problematikus pontok vannak még, amelyeket kezelni kell ahhoz, hogy a formális tárgyalások megkezdődhessenek.
Az EBRD szakembere reményét fejezte ki, hogy konzisztens módon folytatódik ez a folyamat, és egy IMF-EU program, ami szükséges, elérhető lesz.
A Bécsi Kezdeményezésről szólva emlékeztetett: az OTP fontos nemzetközi bank, és már hosszú ideje teljes részvevője a csoportnak. Arról tájékoztatott: a hatóságok hétfői találkozóját követően kedd reggel volt a bankok számára egy beszámoló, amelyen az OTP képviselői is jelen voltak.
A csoport következő fontosabb ülése várhatóan március elején lesz, addig kisebb találkozókat folytatnak - mondta Nagy Piroska.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt