"Én is aggódom. Virológiai-immunológiai szempontból rendkívül érdekes kísérletnek tartom a keddi meccset, melynek nagyon kíváncsi vagyok az eredményére, érdeklődéssel várom a jövő heti és a rá következő heti szennyvízadatokat, meg persze a későbbieket is" – mondta a Blikknek Rusvai Miklós virológus.
A szakember a lapnak reményét fejezte ki amiatt, hogy ez nem okoz majd megtorpanást vagy újabb emelkedést a járványtani adatok jelenleg kedvező alakulásában. Ez elsősorban a kedvező időjárásnak és még sok egyéb tényezőnek lesz a függvénye - jegyezte meg.
A virológus úgy véli, jobb lett volna, ha nem telt ház előtt rendezik a keddi magyar-portugál meccset. Már az is jobb lett volna Rusvai szerint, ha csak fél ház van a stadionban és minden második ülés kimarad; ha szigorúbban elkülönítik a portugál szurkolókat a magyar szurkolóktól, főleg, hogy Portugáliában jelenleg nagyon erősen romlik a járványügyi helyzet, több helyen szigorításokat kellett bevezetni.
Tehát a keddi állapotnál bármi szigorúbb feltételrendszer csak jobb lehetett volna. De ez már veszett fejsze nyele, meglátjuk majd, hogy mi lesz ennek a következménye
– mondta Rusvai Miklós.
A virológus a szurkolóknak is üzent: aki a keddi meccsen ott volt, azt arra kérte, hogy "figyelje magát, és a betegség legkisebb jele esetén vonja ki magát a forgalomból, és ellenőriztesse, hogy nem fertőződött meg."
A Blikk megjegyzi, hogy 12 Eb-helyszín közül egyedül Budapest vállalta, hogy telt házzal engedi a meccsek megrendezését. Vasárnap délután szintén telt ház előtt jártszott a magyar válogatott a francia válogatottal szemben a Puskás Stadionban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót