A Nemzeti Dohányboltokba 659 millió szál cigaretta érkezett idén októberben, amely 14 millió szállal 2,2 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor - derül ki a NAV legfrissebb jövedéki statisztikájából.
A növekedés messze elmarad a szeptemberi 30 százaléktól, amelynek akár az is lehetett az oka, hogy a trafikosok felkészültek a dohányboltellátó novemberi indulására, amely - utólag tudjuk - nem volt zökkenőmentes. Hogy októberben nagyságrendileg a tavalyi mennyiségben rendeltek cigarettát a dohányboltosok, akár az is lehetett az oka, hogy akinek volt elegendő likvid tőkéje, már korábban betárazott, de az is elképzelhető, hogy nem mindenkit tartott a készlethiánytól.
Az első 10 hónapban 6,51 milliárd szál cigaretta került szabadforgalomba, 3,2 százalékkal több, mint tavaly. Bár a kiszállítások ütemezése nem feltétlenül követi a fogyasztás változását, valamekkora növekedésre mindenképpen fel kell készülniük a trafikoknak. Ezt a KSH napokban publikált statisztikája is alátámasztja, amely a harmadik negyedévben egyértelmű növekedést jelzett a dohánytermékek esetében. Nagyjából annyit, amennyivel több cigaretta került most a trafikokba.

A folyamatokra ugyanakkor leginkább majd egy hónap múlva lehet rálátni, hiszen az országos dohányboltellátó monopóliuma november 17-től élt és akkora még nem tudott szerződni minden nagy gyártóval. Bár időközben mindenki "beadta a derekát", a dohányboltellátó rövid ideig kisebb korlátozásokat vezetett be a kiszolgálásban, egyes sajtóértesülések szerint szoftver-problémák miatt. Ezt ugyanakkor az ellátó cáfolta.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a legfrissebb hírek szerint Brüsszel nem emelt kifogást az ellen, hogy januártól 4 forintos extra adóteher sújtson minden szál cigarettát. Ez komolyan megdobhatja akár az idei keresletet is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak