A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat alapján az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
A Ház ezt követően szavaz az ellenzéki politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről. Burány Sándor korábban vállalta a felelősséget, amiért még januárban enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt vezette gépjárművét a fővárosban.
A képviselők ezt követően egy órában intézhetnek interpellációkat a kormányhoz, majd további hatvan percben azonnali kérdéseket, újabb fél órában pedig kérdéseket tehetnek fel a kabinet tagjainak.
Az Országgyűlés kedden összesen kilenc kormányzati, illetve kormánypárti előterjesztés - köztük a gyülekezési jogról, a magánélet védelméről és a választási szabályokról szóló indítvány - általános vitáját bonyolítja le - írta az MTI.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket