A választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány végéig a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély és bejelentés nélkül előállíthatnak és terjeszthetnek plakátokat. A jogszabály alkalmazásában plakátnak kell tekinteni a választási falragaszt, feliratot, szórólapot, vetített képet, emblémát mérettől és hordozóanyagtól függetlenül.
A Kúria következetes joggyakorlata szerint csak az a plakát felel meg a választás tisztaságára és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveknek, amelyből egyértelműen és nyilvánvalóan megállapítható, hogy kinek a támogatására ösztönöz. A bíróság szerint tehát nem közvetlen közelről és nem különösen gondos vizsgálat eredményeként kell kiderülnie annak, kinek és milyen jellegű támogatására hív fel a kihelyezett plakát.
A választási eljárási törvény szerint kampányidőszakban korlátozás nélkül lehet plakátokat elhelyezni. A jogszabály azonban előírja, hogy plakátot elhelyezni magántulajdonú ingatlanon, építményen, oszlopon kizárólag a tulajdonos vagy a bérlő, állami vagy önkormányzati tulajdonún pedig csak a vagyonkezelői jog gyakorlójának előzetes, írásbeli hozzájárulásával lehet. Tilos plakátolni védett műemléken, építészeti örökségen, védett természeti területen, valamint állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül.
A jogszabály múlt év végén módosult: már nem lehet például villanyoszlopokon a tulajdonos engedélye nélkül plakátot elhelyezni, tiltott az útra, járdára felfújt hirdetés is. A választási kampányt szolgáló önálló hirdetőberendezés elhelyezésére, valamint az óriásplakátok vonatkozásában a közterület-használatról szóló jogszabályokat kell alkalmazni.
A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölőszervezet plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot az, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő 30 napon belül köteles azt eltávolítani, vagy ennek elmaradása esetén az eltávolítás költségét viselni.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg