A növényi termékek ára 1,2 százalékkal maradt el a tavaly áprilisitól, míg egy hónappal korábban még 3,6 százalékkal voltak olcsóbbak, a vágóállatok és állati terméke áremelkedése 11,1-ről 14,5 százalékosra nőtt.
Megállt a gabonafélék augusztus óta tartó árcsökkenése, 2,2 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban, a gyümölcsök 8,4 százalékot drágultak, de a burgonya 9,1 százalékkal kevesebbet ért.
Az élő állatok termelői ára 12,4 százalékkal nőtt, főképp az élő sertések árának 35 százalékos emelkedése miatt. Az állati termékek ára 14,5 százalékkal emelkedett, benne a tej ára 26 százalékkal emelkedett és elérte a 2014 végi árszintet. A vágóbaromfi ára 1,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a vágótyúkfélék ára 1,4 százalékkal mérséklődött.
Január-áprilisban a mezőgazdasági termelői árak 0,7 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek ára 4,3 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 10 százalékkal emelkedett.
A zöldségfélék ára 4,5, a gyümölcsöké 2,3 százalékkal csökkent, az utóbbi termékcsoport árindexét az alma ára határozta meg, ami 4,0 százalékkal mérséklődött.
A vágósertés ára 25 százalékkal nőtt, kilogrammonként 422 forintra. 2016 legalacsonyabb felvásárlási árát, 308 forintot áprilisban mérte a KSH, amit 2016. szeptemberig gyors növekedés követett a kilogrammonkénti 415 forintos árig. A tej ára 20 százalékkal emelkedett.
(Fotó: Pixabay.com)
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja