Nem volt még példa arra, hogy a képviselők ellenszavazat nélkül mondjanak igent a város büdzséjére - mondta Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a szavazás után. Egyidejűleg a mostani a rekordok költségvetése is - fogalmazott a polgármester. Magyarázata szerint ekkora mérlegfőösszeggel még nem terveztek költségvetést, és soha ekkora beruházási főösszeg nem állt még rendelkezésükre.
Debrecen 87 milliárd 480 millió forintos költségvetési mérlegfőösszege 13 milliárddal nagyobb az egy évvel korábbinál, a beruházási főösszeg (36 milliárd 80 millió forint) pedig 9,3 milliárddal haladja meg a tavalyit. Az idén 2,5 milliárd forint hitelt is felvesz az önkormányzat. (60 milliárdot költhet el Sopron.)
Kapcsolódó
Papp László közlése szerint 2018 a nagyberuházások megkezdésének esztendeje lesz Debrecenben: az idén minden eddiginél több, százat meghaladó fejlesztés zajlik majd egyidejűleg a városban.
A polgármester kiemelte a főpályaudvar, a Csokonai Színház, a nagyerdei strand, a déli ipari övezet, a nemzetközi iskola fejlesztését, ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy a Latinovits Színház befejezését célzó beruházás akkor kezdődhet meg, ha a város nyer a Romániával közös, határ menti fejlesztési pályázaton.
Papp László elmondta, a költségvetés összeállításánál kiemelt szempont volt, hogy abban érvényesüljön a város egészére kiterjedő fejlesztéspolitika. Példaként említette a kertségi fejlesztési programot és az új városrészi központok kialakításának tervét - számol be az MTI.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön