A hatósági árakat nem lehet tovább fenntartani, azt csupán egy ideiglenes lépésnek tartották a termelők, gyártók, de a félév már túl van az ideiglenesség határán - többek között erről beszélt az ATV-nek Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke és Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese.
Egészen biztosnak tartotta Máhr, hogy a következő időszakban az élelmiszereknél további drágulás lesz. Elmondta azt is, hogy a magyar állam minden megvett termék értékének egy harmadát a magyar állam adóként beszedi. Az élelmiszerek itthoni 27 százalékos áfája mellé ugyanis még hozzájön az extraprofit-adó is, ami Máhr szerint „gyakorlatilag még 4 százalék” – tette hozzá Máhr András, aki szerint több nyugat-európai országban ár napirendre került a 0 százalékos élelmiszeráfa kérdése.
Éder Tamás szerint 4-5 éve már történt áfacsökkentés egyes termékeknél, és akkor a KSH-adatai „nagyon szépen megmutatták”, hogy ez tényleges árcsökkenést okozott. A verseny ugyanis kikényszeríti a kereskedőktől, hogy olcsóbban adják az adócsökkentet árut.
„Éder Tamás szerint „döntően világpiaci hatásra” emelkedik az élelmiszerek ára, ugyanakkor arról, hogy az EU-ban ez a mutató Magyarországon a legmagasabb, megjegyezte: ez „viszonylag egyszerűen kijön abból a matekból, hogy ha az európai uniós átlagos élelmiszer-inflációhoz hozzáadjuk a forint euróhoz viszonyított gyengülését
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás