Tavaly a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége 170 ezer hívást kapott, és az idén sem lesz kevesebb. Az elmúlt időszakban azonban nemcsak a hívások száma, a beszélgetések időtartama is emelkedett – mondta az a InfoRádiónak Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke.
Dudás Erika kifejtette: megnőtt a segítő beszélgetések száma és ezzel együtt a hívásidő is. Másfél éve egy újabb vonalat, a 06 80 810 600-at is a hívók rendelkezésére bocsátottak, ahol nem feltétlenül a krízishívások jelennek meg, hanem azok telefonálnak, akiknek nincsen olyan a környezetükben, akivel megbeszélhetnék a problémákat.
Három éve még sok hecc- vagy néma hívás jelent meg, mostanra viszont ez megfordult, és az elmúlt másfél évben az adekvát hívások aránya nőtt, vagyis érdemi tartalommal jelentkeznek a hívók – tette hozzá.
A kapcsolati problémák végigkísérték az elmúlt másfél év telefonbeszélgetéseit, a harmadik járványhullám elejétől kezdve pedig a járvány okozta gazdasági hatások miatt hívták a legtöbben a lelkisegély-szolgálatot. Emiatt leginkább férfiak fordulnak hozzájuk – közölte Dudás Erika. A férfiak főleg az egzisztenciális problémákkal, a munkahelyi nehézségekkel telefonálnak, de rájuk is jellemzők a különböző kapcsolati problémák, amelyek lehetnek generációs problémák, párkapcsolati gondok, a rokonokkal, barátokkal való konfliktusok.
A szolgáltatás anonim, tehát nem kell bemutatkozni, nem kell másnak a szemébe nézni, amikor esetleg kudarcokról, nehézségekről számolnak be, vagy akár beismerniük azt, hogy hibáztak. Kapcsolati erőszak bántalmazottjai is szokták őket hívni, ezeket az áldozatokat a megfelelő szakemberekhez és intézményekhez tudják irányítani a szolgálat segítői.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium