A korábban az ipari tárca élén álló, háromnapos tajvani látogatásra érkezett Hagiuda Koicsi leszögezte: Japán a második világháború után "a béke útjára lépett, és ezen a jövőben sem fog változtatni".
"Ugyanakkor a béke szó puszta ismételgetése nem elég ahhoz, hogy megvédjük a békénket" - tette hozzá a tajpeji látogatásra érkezett politikus egy japán-tajvani kapcsolatokról rendezett fórumon.
Kapcsolódó
Rámutatott emellett arra, hogy Peking is jelentősen növelte védelmi kiadásait, valamint aggodalmát fejezte ki az észak-koreai rakétatesztek miatt, és aláhúzta: ilyen helyzetben "nincs helye félintézkedéseknek".
Hagiuda szombaton Caj Jing-ven tajvani elnökkel is találkozott. A felek megegyeztek abban, hogy mélyítik együttműködésüket annak érdekében, hogy biztosítsák a Tajvani-szoros békéjét és stabilitását.
Bár Japán hivatalosan nem ismeri el Tajvant önálló államként, Tokiót és Tajpejt szoros gazdasági szálak fűzik össze és egyaránt aggodalommal tekintenek a térségben megnövekedett kínai katonai jelenlétre. Abe Sindzó volt japán miniszterelnök tavaly decemberben azt hangoztatta, hogy Japán és az Egyesült Államok "nem nézne tétlenül" egy esetleges kínai támadást Tajvan ellen.
Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.
Kisida Fumio japán miniszterelnök már korábban bejelentette, hogy az ország védelmi kiadásainak arányát öt év alatt fokozatosan a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékára emelik a mostani 1 százalékról, indoklása szerint az egyre jobban terjeszkedő Kína és a kiszámíthatatlan Észak-Korea miatt.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin