Szalacsi Árpád elmondta, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 54, Hajdú-Biharban pedig 27 településről kerülnek ki a napi nyolc órában dolgozó közfoglalkoztatottak. A program költségvetése meghaladja az 1 milliárd 50 millió forintot, a pénz teljes egészében belügyminisztériumi támogatásából származik. A forrás bérekre és járulékokra, munka- és védőruhára, munkába járásra, munkásszállításra, munkaalkalmassági vizsgálatra, szervezési költségekre, valamint a program szempontjából nélkülözhetetlen tárgyi eszközök beszerzésre használható fel.
A közfoglalkoztatottak vágástakarításokban dolgoznak majd, erdészeti sétautak, turistautak, tanösvények karbantartását és kijelölését végzik, emellett allergén gyomnövényeket, parlagfüvet irtanak, közjóléti eszközöket helyeznek ki és újítanak fel és szemetet gyűjtenek. A programba bevontak segítenek a természeti kárt szenvedett erdőterületek rehabilitációjában, az ártereken pedig - megelőzési céllal - az árhullámok szabad levonulását biztosító munkákat végeznek. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kapcsolódik oktatás a programhoz: a betanított parkgondozó képzésen előreláthatóan harmincan vehetnek részt.
A Nyírerdő Zrt. tavalyi, 2016 február végén befejeződött közfoglalkoztatási programjában átlagosan 773 embert foglalkoztatott.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt