A VM munkatársai egyeztettek a károsult gazdák képviselőivel, ennek eredményeképpen a 7500 eurónyi, mintegy 2,2 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra azok a gazdálkodók lesznek jogosultak, akik a Hajdú-Bét Rt., illetve a Novofarm Rt. élőállat-beszállítójaként (saját jogán) követeléssel rendelkezik, vagy természetes személyek esetében annak örököse.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tegnap aláírta, így várhatóan a napokban megjelenik a rendelet. A VM úgy alakította ki a jogszabályt, hogy a már elhunyt gazdálkodók örököse is hozzájuthassanak a forráshoz.
A támogatási kérelmeket július elsejéig kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A hivatal a beérkezett támogatási kérelmeket 2013. július 1-ét követően folyamatosan, de legkésőbb augusztus 19-éig bírálja el, a kérelmek feldolgozását követően, július végétől legkésőbb augusztus végéig kifizeti a támogatásokat.
A mostanáig beérkezett adatok alapján mintegy 170 gazdálkodó, illetve család kérése jogos, kárigényük nagyságrendje mintegy 280 millió forint. Az államtitkár jelezte, hogy a tárca a 300 millió forintos keretet ki tudja bővíteni, amennyiben további jogos igényeket nyújtanak be.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró