A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által meghirdetett közbeszerzési eljárások során ötezer beteg kezeléséhez szükséges gyógyszerre írt ki pályázatot a hazai egészségbiztosító. Mivel a krónikus fertőző májgyulladással (krónikus hepatitis C) kezelt betegek gyógyszerkontingense csökkenő tendenciát mutatott, több tender esetében gyorsított eljáráshoz folyamodtak - írta a napilap.
A krónikus májgyulladásban szenvedő betegek gyógyszereinek közbeszerzési feltételei közt az szerepelt, hogy 2100 hepatitis C-vírussal fertőzött beteg gyógyszereit kell biztosítani, betegenként legfeljebb hárommillió forint értékben, de a nyertes ajánlattevő jócskán a tenderben kiírt összeg alá ígért, és 1,2 millió forintból vállalta egy hepatitis C-s beteg gyógyítását.
A tenderben szereplő készítményekkel a hepatitis C-vírussal fertőzött betegek 97 százalékban vírusmentessé válnak, meggyógyulnak, ráadásul mellékhatásaik sincsenek a gyógyszereknek. A teljes gyógyulás három hónapos kúra alatt érhető el - mondta Makara Mihály, a Budai Hepatológiai Centrum főorvosa a Világgazdaságnak. Tavaly év végén még több mint ezer beteg várt gyógyszeres kezelésre, de ma már csak 363-an szerepelnek a várólistán. A NEAK a betegek kezelését 100 százalékban támogatja, még dobozdíjat sem számol fel mutatott rá Makara Mihály.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön