A drágulással a tavalyról elhalasztott expó magyar helyszíne már több mint 11 milliárd forintba, a milánói világkiállításra készült sámándob duplájába kerül. A kormány 2019-ben, sajátos módon döntött az expón való részvételről, idén februárban pedig kiemelten fontos közérdeknek minősítette a beruházást a veszélyhelyzet miatt kapott felhatalmazásával élve - hangzott el a műsorban.
A DK szerint ez a legbiztosabb jele, hogy valakik éppen sokat akarnak lopni.
A pavilon majdnem 2000 négyzetméter alapterületű, Magyarország gyógy- és termálvízkincsét mutatja be, a kupolája egyedülálló audióvizuális élményt nyújt.
Az RTL megpróbálta megtudni a kormánytól drágulás okát, és milánói sámándob jelenlegi sorsáról is érdeklődtek, de csak annyi választ kaptak a kormánytól, hogy a pavilon megjelenésének koncepciója szorosan összefügg Magyarország külgazdasági, turisztikai és kulturális, szakpolitikai célkitűzéseivel.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság