A választási eljárásról szóló törvény (Ve.) lehetővé teszi az országgyűlési választásra nyilvántartásba vett jelölteknek, hogy a kampány céljaira a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét igényeljék az illetékes választási irodától, a listát állító pártok ugyanezeket az adatokat a Nemzeti Választási Irodától (NVI) kaphatták meg - írta az MTI.
A megkereséseknek a választási irodák legkorábban akkor tehettek eleget, ha az illetékes bizottságok nyilvántartásba vették a jelöltet, illetve a pártok által állított listát, és csak akkor, ha a kérelmezők igazolják, hogy befizették az adatszolgáltatás díját.
Ezeket az információkat kizárólag közvetlen politikai kampány céljára lehetett felhasználni, másolásuk, harmadik személynek történő átadásuk tilos.
Az adatokat legkésőbb a szavazás napján 16 óráig meg kell semmisíteni, az erről készült jegyzőkönyvet pedig a jelölt és a jelölőszervezet három napon belül köteles átadni az adatszolgáltatást teljesítő választási irodának.
(Választás 2018 - özönlenek az emberek)
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium