Nemcsak Csongrád, hanem Pest és Nógrád megyében is megszűnhet egy-egy betegszállító cég a kiegészítő üzemanyagár-kompenzáció híján - az InfoRádió információi szerint. Szegeden a négy cégből mostanra három, nyárra kettő marad csak, így az ellátás jelentős problémát jelent majd. A helyzetet az Országos Tisztifőorvosi Hivatal is vizsgálja. A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete elnöke úgy nyilatkozott: a benzinár és egyéb költségek emelkedése miatt több száz millió forintra lenne szükségük a betegszállítóknak.
A szegedi helyzetet már fél éve jelezték a tárcának. A gázolaj drágulása és egyéb költségek növekedése miatt felborult a betegszállítás finanszírozása, aminek következtében tönkremennek a kis szervezetek - mondta a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének elnöke annak kapcsán, hogy Szegeden a nyárra négyből csak két betegszállító marad.
Bíró Ferenc hozzátette: ha a minisztérium és az OEP nem avatkozik be, akkor csődhullám várható. Nemcsak Csongrádban, hanem például Pest és Nógrád megyében is vannak olyan kisebb cégek, amelyek nagyon rossz helyzetben vannak.
A kis cégeket vagy felvásárolják, vagy a nagyobbak átveszik a kapacitásokat, de a költségek növekedése miatt "vakmerő" az, aki ezt megteszi - fogalmazott az elnök, aki szerint évi 600 és 800 millió forint között van az az összeg, amire a gázolaj drágulása miatt szükségük lenne a betegszállítóknak.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság