A kezdeti lelkesedés után süllyedésnek indultak az európai részvényárfolyamok. A Budapesti Értéktőzsdén 50 pontos emelkedéssel nyitott a BUX, ám közvetlenül nyitás után lefelé mozdultak az árak.
Egy friss kutatás szerint a szektorban dolgozó munkavállalók többségének nincs kötődése a cégéhez.
Matus Sutaj Estok belügyminiszter szerint talán mégsem egyedül cselekedett a merénylő, vannak erre utaló jelek.
Az Economx balatoni tapasztalatai szerint általánosságban „csak” 8-10 százalékos az emelés.
Még időben foglalja le a helyét, aki idén nyáron vonattal utazna az Adriára.
Egyes elemzők szerint igen, mert ugyan szépen erősödik a forint, de ez nem tart sokáig.