Az elmúlt kilenc évben a költségvetési szervek létszáma hatalmasra duzzadt: a 2010-es zárszámadási törvény szerint (amit 2011-ben már a fideszes parlament hagyott jóvá), még csak 227 ezer főt számlált az itt dolgozók száma, míg tavaly már majdnem 525 ezer állami alkalmazottat számláltak az intézmények - írja a Népszava
A brutális növekedés két jól elkülöníthető folyamat következménye. Egyrészt 2010 után a kormány központosította az oktatást, az egészségügyet, valamint a tűzoltóságokat, és ennek során több száz ezer, addigi önkormányzati közalkalmazott került át a költségvetési szervekhez. Hasonló folyamat ment végbe az okmányirodák átalakulásával, itt minden egyes alkalmazott a Miniszterelnökség alá került - így alakult ki a kormányablakok rendszere. Ezzel párhuzamosan a 2010 utáni években nem volt szigorú létszámgazdálkodás vagy létszámstop, így a közigazgatás, a költségvetési intézmények a tehetetlenségi erőtől hajtva is híztak.
Kapcsolódó
De nemcsak a végeken lettek többen, hanem a vízfej is nőtt. Soha nem volt annyi minisztere, államtitkára, kormánymegbízottja egyetlen kormánynak sem, mind a most működőnek. Jelenleg 14 miniszter mellett 66 államtitkár alkotja a kormányt, az ő munkájukat segíti 103 helyettes államtitkár és 17 miniszterelnöki megbízott, azaz több mint 200 tagja lett a tágan értelmezett kormánynak.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra