Nyert a választókerületében a kormánypárti szövetség jelöltjei közül Rogán Antal, Simicskó István, Fónagy János, Varga Mihály, Vas Imre, László Tamás, Szathmáry Kristóf, Dunai Mónika, Kucsák László és Szabolcs Attila.
Korábban Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: kizárólag ennek a választókerületnek az eredményétől függ, hogy lesz-e kétharmada, vagyis 133 mandátuma a Fidesz-KDNP-nek a parlamentben.
Az országos adatok csaknem teljes feldolgozottsága alapján lényegesen nem változtak a korábban közölt eredmények. A Fidesz-KDNP-nek 43,59 tized, a baloldali összefogásnak 26,23 század, a Jobbiknak 20,67, míg az LMP-nek 5,44 százalékos a támogatottsága az adatok 99,83 százalékos feldolgozottsága alapján. A kormánypártoknak 133, a balodali összefogásnak 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek mandátuma lesz.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ