A magyar küldöttség prezentációjában, sorrendben Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Szabó Bence, a MOB főtitkára, Hosszú Katinka világ- és Európa-bajnok úszó, majd Orbán Viktor miniszterelnök ismertette a rendezési elképzeléseket.
Magyarország mellett a 2021-es vizes világbajnokság rendezési jogáért a Koreai Köztársaság, Azerbajdzsán és az Egyesült Arab Emírségek versengett. Utóbbi kettő a döntés előtti este visszalépett. A szintén pályázó Japán és Kína korábban kiszállt a versenyből. A FINA bejelentette azt is, hogy a 2019-es rendezési jogot a Koreai Köztársaság nyerte el.
Kedden már eldőlt, hogy Magyarország rendezheti 2017-ben a junior vizes világbajnokságot, most pedig az is biztossá vált, hogy négy évvel később a felnőtt világbajnokságnak is otthont adhat.
A most megrendezésre kerülő barcelonai vizes világbajnokságon 181 ország 2300-nál is több versenyzője vesz részt. A magyar rendezőknek is legalább ilyen részvételre kell számítaniuk a 2021-es budapesti rendezvényen.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót