A versenyhatóság döntése értelmében a Booking.com B.V. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben azzal, hogy többek között megtévesztően hirdette egyes szálláshelyeit ingyenes lemondási lehetőséggel, valamint agresszív, pszichés nyomással készített mihamarabbi foglalásra - áll a versenyfelügyelet közleményében.
A Versenyhivatal 2018-ban indított versenyfelügyeleti eljárásának eredményeként három vonatkozásban találta jogsértőnek a weboldalon folytatott kereskedelmi gyakorlatot:
- a szolgáltatást hirdető televíziós és internetes reklámokban a vállalkozás különösen hangsúlyozta a szálláshelyek "ingyenes lemondhatóságát". A fogyasztók valójában e lehetőséget számos szálláshely esetében csak időben korlátozottan vehették igénybe, továbbá magasabb árat is fizettek, mint ugyanazért a szállásért "ingyenes lemondás" nélkül, azaz az ingyenesség árát beépítették az érintett szállás díjába.
- a Booking honlapján és mobilalkalmazásában elérhető szálláshely-ajánlatokkal összefüggésben a szálláskeresési és -foglalási folyamat minden egyes lépésénél figyelemfelhívó (feltűnő színű, betűméretű vagy egyéb kiemeléssel megjelenített) sürgető tájékoztatásokat tett közzé (pl. "Még 32-en nézik"; "Egyvalaki épp azt fontolgatja, hogy ezen a szálláson foglal", "Nagyon keresett! Az elmúlt 24 órában 17-szer foglaltak itt" stb.), amelyek azt a látszatot keltik a fogyasztó számára, hogy az általa is keresett szálláshely nagy népszerűségnek örvend, és korlátozottan elérhető. Ez a gyakorlat pszichés nyomásgyakorlásra alkalmas, és megzavarja a fogyasztó döntéshozatali folyamatát.
- a vállalkozás nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a magyarországi szállásadók ajánlatainak megjelenítésekor a Széchenyi Pihenőkártya kiemelt fizetési eszközként való feltüntetésekor. A fogyasztók ugyanis nem valamennyi, a SZÉP Kártyát elfogadó szálláshely esetében észlelhették azonos módon és helyen e fizetési mód elérhetőségét, ami szintén torzíthatta döntésüket.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút